A félrebeszélés mestere

Harangozó Tamás az MSZP frakcióvezető-helyettese "káprázatos" interjút adott február 29-én este az M1 - Ma Este című műsorában.

Földi-Kovács Andrea egyetlen kérdést tett fel, ami igencsak megválaszolhatatlannak és bonyolultnak tűnt az interjúalany számára, majd közölte, világosítsa fel a riporterasszony a témával kapcsolatban, mert ő nem tudja miről van szó.

"Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

A rendelkezésére álló közel 8 perc továbbra sem bizonyult elegendőnek egy eldöntendő kérdés megválaszolására, arra viszont elég volt, hogy folyamatos félrebeszélés fül és szemtanúi legyünk.

Egy kis ízelítő:

Ön hogy szavazna?

Őőőőő, mielőtt válaszolnék rá, engedj meg, hogy itt is megköszönjem a választópolgároknak, hogy tegnapi napon a salgótarjáni polgármester választáson egyrészt, hogy nagy számban elmentek, azt pedig pláne, hogy a nagy számon belül is több, mint 50%, 52%-a az MSZP polgármester jelöltjét támogatták. Köszönjük a bátor kiállást, és hát gratulálok Fekete Zsoltnak és kampányfőnökének, Huszár Máténak, mert azt gondolom, hogy ez egy – legalábbis a mi szempontunkból és azt gondolom, hogy a helyiek szempontjából is – egy nagyszerű esemény volt.

Hogy szavazna az imént feltett kérdésre?

Hát nézze, ha a kérdése arra vonatkozik, hogy a kormány által benyújtott népszavazási kérdésre hogy szavaznék…

Nem! Arra vonatkozik, hogy "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

Értem, akkor mégis ugyan arról beszélünk, mert ez a kormány által beterjesztett népszavazási kérdés. Nézze, én ma ott voltam a Nemzeti Választási Bizottság mintegy három órás ülésén, amiről azt tudom mondani, hogy egy újabb mélypontja volt azt gondolom a Magyar demokráciának. Erről a kérdésről például körülbelül egy órán keresztül ment a vita, erről a kérdésről maga a Nemzeti Választási Bizottság teljesen ellentétes álláspontokat mondott, egyébként nem csak a párt delegáltak, a pártok által delegált tagok, hanem a hivatalból megválasztott tagok között is éles vita volt. (…) Hogy egyébként nem egyértelmű a kérdés. Például jogilag egyébként az nem tisztázott, hogy mi az, hogy Európai Unió, mert ilyen szerv, hogy Európai Unió nincsen, itt különböző testületek vannak, amik hoznak döntéseket, és ezeknek a döntéseit lehet esetleg megkérdőjelezni…

Ön hogy szavazna frakcióvezető úr?

Őőőő a másik nagyon nagy probléma ezzel a kérdéssel, hogy egyébként mi a magyar parlament hatásköre ebben az ügyben? Ezeket azért mondom el Önnek, mert épkézláb kérdésre…

Nem kérdeztem meg, kérdeztem volna későbbiekben, de még az első kérdésemre sem válaszolt. Hogy szavazna erre a kérdésre?

Mindez megtekinthető 30:50-től 38:20-ig 

Fiatal szemmel közösségi oldal: https://m.facebook.com/Fiatal-szemmel-208520932832661/ 

http://fiatalszemmel.blogstar.hu/./pages/fiatalszemmel/contents/blog/25510/pics/lead_800x600.jpg
Fiatalszemmel,kvota,mszp,nepszavazas
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?